Iskolánk története

Lélekből épült iskola

A csíkszeredai hivatalos művészeti oktatás és a Nagy István Művészeti Középiskola iskolatörténete önmagában véve is szimbólumértékű történet, éppen születése, indulása, újrakezdései, tulajdonképpen sajátos életútja révén. Nem rendelkezik a régi és hírneves, nagymúltú iskolák patinás történetével, mivelhogy Csíkszereda és e földrajzi kistérség történeteibe viszonylag későn érkezik meg minden gazdasági, társadalmi és civilizációs vagy polgári átalakulás.

Iskolatörténetünk eddigi élete három nagy időrendi korszakra tagolható: Az első korszakot 1969-1989 között tarthatjuk számon, tehát megalakulásától a ’89-90-es történelmi változásig. A második korszakot pedig a 1990-től 2008-ig követhetjük. A harmadik iskolatörténeti korszakunk 2008-tól napjainkig tartható számon. Mindhárom korszak több kisebb időszakra bontható, az iskola külső és belső változásaitól, működési feltételeinek meglététől függően.

Az első nagy korszak a következőképpen bontható kisebb időszakokra:

1. Megalakulás és elindulás. Csíkszeredában az 1968-69-es tanév ideje alatt Pusztai László, román nyelv és irodalom szakos tanár járta ki az engedélyezések, a kezdeti feltételrendszer kialakításának útját, hogy megalapíthassa és elkezdhesse a művészeti általános iskola működését. Az ő kezdeményezésének és buzgó fáradozásainak köszönhetően 1969 őszén kelt életre, indult el Csíkszeredában az akkori tanügyi rendszerbe beilleszkedő, a korszerű elvárásoknak megfelelő integrált művészeti oktatás. Az 1969-70-es tanévben tehát egy I. osztály zeneszakon Both Erzsébet tanítónővel és egy V. osztály képzőművészeti szakon Mérey András képzőművész-osztályfőnökkel kezdte meg a művészeti oktatás az úttörést.

2. Az önállósodás és az önálló iskolaépület időszaka. A második időszakaszt az önállósodás időszakának tarthatjuk, ugyanis ekkorra, tehát 1973 őszére épült fel a műjégpálya melletti új iskolaépület. Az épület végső befejezését és használhatóvá tételét a tantestület, az V–VIII. osztályos tanulók és a szülők által szervezett őszi közmunkával sikerült elérni. Az iskola tanári kara ekkorra már teljesen feltöltődött, a művészeti általános iskola elemi tagozatán zene, az általános iskolai tagozaton pedig párhuzamosan zene- és rajzosztályokkal rendelkezett. Ez az időszak „klasszikus” időszakként él az akkori tantestület és az akkori diákok, tehát a mai középkorú felnőttek emlékezetében. Ugyanis az oktatás és a művészeti nevelés érdekében igen szoros és belülről összehangolt igazi pedagógiai munka zajlott. Azt lehet mondani, hogy ebben a kiteljesedésben a művészeti iskolának kialakult a „személyisége” és egy jól meghatározható stílusa, életformája. Viszont, egy 1974-es központi rendelkezés értelmében megszüntetik az integrált művészeti oktatást, szétválasztva a művészeti tantárgyak tanítását az általános műveltségi tantárgyak tanításától, és e rendelkezés súlya csak később vált konkrétan érezhetővé, amikor is az 1976–77-es tanévben a művészeti szakoktatás „kezdett kiszorulni” az épületből, és fokozatosan áthelyeződött az akkori 1-es Számú Általános Iskola, a mai Petőfi-iskola, illetve korábban ismert Leányiskola alagsorába. Ez a tanév már jelezte e rövid idejű „aranykor” végét, mert az 1973-as remények és a véglegesnek tűnő változások igen hamar meghiúsultak.

3. Az átmentés időszaka. Iskolatörténetünk első nagy korszakának harmadik időszakasza igen nagy jelentőséggel bír, ugyanis 1977 és 1981 között megindul a szó szoros értelmében vett, igazi „átmentő” időszak, mert ez idő alatt a művészeti iskola művészeti szakoktatását teljesen áthelyezték az említett 1-es Számú Általános Iskolába a művészeti szaktanárokkal együtt, részben zene-rajz, vagy zene-általános, vagy általános-rajz tagozatok összevonásaival. A művészeti általános iskola közismereti, általános műveltségi tárgyak tanárait pedig az akkor 12-es Számú Általános Iskolába helyezik át, a mai Nagy Imre Általános Iskolába. Az elinduló, jól összeforrott „művészetis” tantestület szétszakítása, szétdarabolása ellenére is megőrizte pedagógiai hivatását, munkája módszereit, a nevelő munkához való helyes viszonyulását és sajátos emberformáló jellemzőit – mindkét tanintézményben. Kitartásuknak köszönhető, hogy mindkét szétdarabolt tantestület a művészeti általános iskolát tekinti és érzi jogelődjének.

A második nagy korszaknak is megvan a maga kronologikus szerkezete.

Beder Tibor, akkori főtanfelügyelő pontos helyzetfelismeréssel és hathatós ügyintézése során az 1990/48-as számú határozattal elrendeli a csíkszeredai zene és képzőművészeti líceum megalapítását. A kezdeti iskolaszervezést Márton Mihály, román szakos igazgató-tanár vállalta fel Márton Árpád festőművész-aligazgatóval, s ezzel együtt új korszak nyílt meg most már a középiskolai szintű művészeti oktatás számára.

1. E korszak első időszaka 1990 és 1994 közé tehető, s mintha a sors csak ismételné magát, ismét a város Gimnáziumában – a mai Márton Áron Főgimnáziumban, és amelyet ismét Eigel Ernő igazgató vezetett – kel életre a művészeti líceum és ad otthont az első szárnypróbálgatásoknak. Bár az általános iskolai tagozat továbbra is – most már a volt 1-es Számú Általános Iskolában – a mai Petőfi Sándor Általános Iskolában marad, iskolaépület hiánya miatt a líceumi szintű osztályoknak a termeket a Márton Áron püspök nevét viselő elméleti líceum, tehát maga a gimnázium biztosítja. A kezdeti nehézségekkel küzdő líceum irányítását 1991-től Kovács János földrajz szakos tanár vállalta el, ebben a munkában segítette Kostyák Alpár zenei aligazgató. A következő négy év alatt az évfolyamok mindkét szakon, tehát a zenei és képzőművészeti szakokon kiteljesedtek. A művészetis oktatás számára biztosított működési felületek szűknek bizonyultak, s a háromfelé szakadt iskola számára – a zene tagozat oktatása a Hirsch-féle házban történt – újabb, megfelelőbb feltételeket kellett teremteni. Közben 1993-ban az iskolavezetés úgy dönt, hogy felveszi a csíkmindszenti Nagy István festőművész nevét, mivel ekkoriban a példaképkeresés igencsak meghatározó volt egy iskola szellemiségének kialakításában. Ugyanekkor iktatják be a művészeti líceum szolgálatára létrehozott alapítványt is. A művészeti középiskola nevei ebben az időszakban ezek voltak: 1990-től Zene- és Képzőművészeti Líceum (román nyelven: Liceul de Muzică și Arte Plastice), 1993-tól Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceum (román nyelven: Liceul de Muzică și Arte Plastice „Nagy István”). Az első végzős évfolyamunk már e név alatt végzi középiskolai művészeti tanulmányait. A ’93–94-es tanév művészeti szakoktatása már az Ady Endre Általános Iskolában (a valamikori 10-es Számú Általános Iskola, amely 1975-ben kezdte el működését), ennek déli szárnyában zajlott, mintegy előre jelezve a következő időszakot.

2. A következő két kisebb időszak az Ady-iskolához fűződik, 1994-től 2003-ig, illetve 2003-tól 2008-ig tart. Az önálló középiskolai tantestület kialakulása, a középiskolai megerősödés, az iskolai léttér küzdelmei jellemzik ezt az időszakot. 1996-ban ismét névváltozás történik, egyszerűsítő szándékkal: Nagy István Művészeti Líceum (Liceul de Artă „Nagy István”). Az elemi tagozaton is elindul a rajzosztály. Tanításaink színterei négyre emelkednek: az elemi és az általános szint a Petőfi-iskolában tanul délelőtti és délutáni váltásban, ahonnan majd 2002-ben végleg kiköltözik. Ekkor kaptunk „menedékhelyet” két elemi osztály számára a csíkszeredai Püspökségi Hivatalban; a líceumi és a képzőművészeti szakoktatás az Ady-iskolában zajlott, a zenei oktatást pedig kénytelenek voltunk átköltöztetni a Petőfi utcai Hirsch-házból a Müller László utcai (régi nevén Rövid utcai) munkásszállóba.

3. A harmadik kisebb időszak 2003 nyarán kezdődik, amikor is a tanfelügyelőség vezetőtanácsa úgy dönt, hogy a Nagy István Művészeti Líceumot és az Ady Endre Általános Iskolát intézményileg egy adminisztratív irányítás alá vonja össze, részben gazdasági-pénzügyi okokra hivatkozva, másrészt pedig arra, hogy – úgymond – ez lenne megoldás a líceumi iskolaépület-problémájának végleges rendezésére. Természetszerűleg a magasabb színtű tanintézmény rendelkezett a teljes adminisztrációval, az iskolai levéltárral és minden olyan dologgal, mely megterhelte a többirányú optimális iskolai életvitelt. További helyszűke miatt 2006-ban megkapjuk négy elemi osztály számára a Sadoveanu utcai 14-es Számú Napköziotthon épületét.

            Mindezek ellenére a líceum felszereltsége, ellátottsága, könyvtára folyamatosan bővülő és kielégítő mutatókkal rendelkezett. A zenei és a képzőművészeti szakok mellett megjelennek egy-egy szakcsoportban az építőművészeti és a színművészeti szakok is, melyek majd teljes osztállyá nőnek, így 2004-ben és 2005-ben négy évfolyam végez: zene- színművészeti, képző- és építőművészeti osztályok. A színművészeti szak továbbviteléről le kellett mondanunk, ellenben az építőművészet 2009-ig teljes osztállyal haladt tovább, majd pedig kettő, illetve egy szakcsoporttal működik tovább. A tanulás mellett a líceum diákjai számos alkalommal felléptek különböző ünnepi rendezvényeken, szerepeltek hangversenyekkel, kiállításokkal, jelentős mértékben hozzájárulnak Csíkszereda kulturális életének formálásában.

Az aránylag elfogadható felszereltségű iskolából már a kezdetektől számítva hiányzott a tornaterem. Az önállósodás egyik alapvető feltétele egy saját iskolaépület biztosítása. 2003–2006 között ismételten az iskolaépület-építés lehetőségei és reményei kerültek a közakarat elhatározásaiba. Több lehetséges helyszínről tettek említést: az Ifjúsági (vagy Béke) parkról, a Gál Sándor téri üres telekről, a mostani Csíki Csobbanó helyéről, de még számításba jött a csíksomlyói Gyermekotthon is (a tulajdonképpeni gimnázium régi, 1788-ban épült épülete). A leghathatósabb megoldás Ráduly Róbert Kálmán polgármester meglátásából és akaratából született meg, kijelölve a már húsz év óta méltatlanul romokban heverő városközponti helyet.  Időközben végre 2008 nyarán felépül a Nagy István Művészeti Líceum nagyszerű, mai sportigényeknek megfelelő tornaterme, de ugyanakkor – a most már tényleg művészeti iskolának épült – központi fekvésű iskolaépület is.

A harmadik iskolatörténeti korszakunkat 2008-tól napjainkig tartjuk számon. Ez az utolsó állomás, a teljes önállósodás időszaka, amely egybeesik a jelenkorral. Talán azt mondhatjuk, hogy a városközponti fekvésű, új iskolaépületet a mintegy „negyvenéves vándorlás” jutalmául kaptuk, és 2008. augusztus 1-jén a Városnapok ünnepi keretében vehettük át, köszönhetően több intézménynek, elsősorban a város vezetésének.

Kovács János líceumi igazgató irányításával időben megtörtént a beköltözködés, a berendezések helyreállítása, felszerelése, és 2008 szeptemberében folytatódhatott a művészeti oktatás. A tanerők, az adminisztratív személyzet és a szülők sokat tettek ezért. Ebben az évben történt Kovács János igazgató nyugdíjazása, hosszú igazgatói tevékenysége alatt többen segítették munkájában aligazgatói tisztségben: zenei tagozaton Csiszér (Kovács) Katalin, Kacsó Márta, Dr. Kiskamoni Szalay Zoltán; képzőművészeti tagozaton Bakó Klára, Imets László és Koszti István Miklós, valamint az általános tagozat részéről Orbán Erzsébet.

Az új jelen új feltételrendszerrel próbál a szorító körülmények ellenére is a művészeti oktatás és a művészeti nevelés szolgálatába állni. Az iskola vezetését Kirmájer Enikő pedagógiatanár vállalta el, akinek előbb Koszti István Miklós, majd Imets László és Nagy Zsuzsanna segítettek. Elérhettük azt, hogy a különböző iskolai szintek – az elemi, az általános és a közép – most már csak emeletenként különülnek el egymástól, és egyetlen épületben élhetnek viszonylag jó munkaköri feltételekkel a művészetek és tudományok tanulmányozásának.

Az új iskolaépület működéséhez, életbe lépéséhez az  adminisztráció lépésről lépésre megtette a kívánt intézkedéseket, engedélyek beszerzését.  Közben a 2011-ben megjelent új tanügyi törvény rendelkezései alapján 2012-től be kellett vezetni az iskolákba – az óvodákból átvéve – az iskolaelőkészítő osztályokat. Ez igen nagy bonyodalmat jelentett, mivel az iskolák szerkezetileg és a belső feltételek tekintetében nem tudtak erre a változásra felkészülni. Újabb tanerőmozgás, de főleg tanítási felülethiány keletkezett, melyet végső soron a tanfelügyelőség és a városvezetés a lehetőségekhez mérten optimálisan oldott meg. 

Úgyszintén 2012 augusztusától használjuk – részben az új tanügyi törvény hatására, részben a városvezetés elgondolására – iskolánk jelenlegi nevét: Nagy István Művészeti Középiskola, a román nyelvű megnevezése pedig: Liceul de Arte „Nagy István”

Ez a korszak nem bontható kisebb időszakokra, annak ellenére sem, hogy 2016–18 között többször is igazgatóváltásra került sor: előbb Imets László és Kovács Levente, majd Nagy Zsuzsanna, illetve utóbb, 2018-tól Nagy Zsuzsanna és Ravasz Gyöngyike lettek az intézményvezetők.

           

Iskolatörténetünk áttekintése vége felé köszönetünket fejezük ki Csíkszereda azon tanintézményeinek, akik az eltelt 50 év alatt valamilyen formában segítették a helyi művészeti nevelési munkánk megvalósulását. Hasonlóképpen köszönet illeti mindazon települések iskoláit (Csík, Gyergyó, Kászon, Gyimes, Kézdi szék és Moldva térségéből), akik készségesek voltak a művészeti tehetséggel rendelkező tanulóikat iskolánkba irányítani.

Összegzésül azt mondhatjuk, hogy iskolatörténetünk jelenkori korszaka önállósodásunkká és a kiteljesedésben való reménykedésünkké vált, melyet ezután sem szeretnénk feladni. Jövőre vonatkozó elképzeléseinket azért tartjuk fontosnak, mert hisszük és valljuk, hogy a csíkszeredai művészeti nevelés folyamatos és jó eredményeivel gyümölcsöző kihatása van térségünk kulturális és művészeti értékteremtésében, megőrzésében és átadásában, benne vagyunk a művészeti oktatás és nevelés országos és nemzetközi vérkeringésében.

Imets László, Kelemen Sándor